Ne légy áldozat!

Az önfejlesztés világában gyakran lehet hallani ezt a tanácsot, amely a saját felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet. Fontos témáról van szó, hiszen aki magára veszi a mártír vagy az áldozat szerepét, alapvetően megvonja magát attól az érzéstől, hogy irányíthatja boldogságát vagy életének alakulását.

Az „áldozat-mentalitásnak” is nevezett gondolkodásmód azért is olyan káros, mivel megakadályozhat bennünket abban, hogy előrelépjünk vagy változtassunk önmagunkon.

Áldozat-mentalitás vagy önegyüttérzés?

A gyakorlatban azonban ez a jótanács is képes „eltorzulni”, átesni a ló túloldalára. Pszichológusként gyakran találkozom azzal, hogy nem merünk beszélni fájdalmainkról, mondván, hogy a „fájdalmainkról való beszélgetés egyet jelent az áldozat-mentalitással”, vagy hogy ha a veszteségeinkkel foglalkozunk, „nem a pozitívumokra koncentrálunk”. Ez pedig egy nagy félreértés!

Ismernünk kell, hogy mi a különbség önsajnáltatás és önegyüttérzés között, hogy miért normális fájdalmas érzéseink jelenléte, s hogy mitől is lehet felismerni az áldozat-mentalitást.

aldozatszerep (1).jpg — Félreértés, hogy a fájdalmainkkal való belső munka egyet jelentene az áldozat-szerepbe lépéssel.

Az áldozat-mentalitásúak 8 ismérve

1. Folyamatosan másokat hibáztatnak saját rossz érzéseiért

Aki áldozat, nem képes irányítani saját érzéseit (vagy nem törekszik arra), és úgy viselkedik, mintha kizárólag mások szavai vagy tettei lennének befolyással lelkiállapotára, azaz érzéseikért másokat tesznek felelőssé. Ez nem jelenti azt, hogy mások nem okozhatnának nekünk rossz érzéseket, mindössze azt, hogy rajtunk múlik, hogy azokat hogyan kezeljük - a kulcsszó tehát itt a hibáztatás.

(Gyakori félreértés például, hogy a pszichológusnál panaszkodás zajlik vagy mások (pl. szüleink) hibáztatása. Az önismereti munkában sosem az a cél, hogy bűnbakot keressünk vagy másokat okoljunk szenvedésünkért, hanem hogy tisztázzuk érzéseink és gondolataink összefüggéseit. Amikor tudatosítjuk, hogy mások miképpen okoztak (vagy okoznak) fájdalmat nekünk, megérthetjük és megtanulhatjuk elfogadni saját érzéseinket.)

2. Saját helyzetüket külső tényezőknek tulajdonítják

Aki áldozat, nem érzi, hogy bármiféle hatalma lenne teljesítménye vagy sikereinek alakulása felett. Úgy vallja, életét teljes mértékben a külső tényezők – helyzetek és más személyek – irányítják, s emiatt lehetőségeit sem képes észrevenni. Ez utóbbi hiányában, legfeljebb várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, ahogy mondani szokás. Ez a hozzáállás sajnos előre vetíti a kudarcot, amelynek bekövetkeztekor sikeresen igazolást nyer pesszimizmusa.

aldozatszerep (8).jpg — Aki áldozat, érzéseiért, gondolataiért és teljesítményéért másokat tesz felelőssé.

3. Pesszimisták és úgy érzik, ellenük van az egész világ

Az áldozat-mentalitású személyek mindig azonnal a legrosszabbra gondolnak (katasztrofizálnak) és áthatja őket egy mindenre kiterjedő pesszimizmus. Mivel úgy élik meg, hogy „mindenki őket akarja bántani”, az egész világgal szemben egy ellenséges hozzáállást képviselnek - s emiatt pedig úgy érzik, állandóan védekezésre szorulnak (amit leggyakrabban támadva tesznek).

4. Örök kakukktojásnak érzik magukat

Aki áldozat, hajlamos másokról alapvetően rossz szándékot feltételezni vagy azt, hogy állandóan ki akarják használni. Mivel a külvilág számára is terhes lehet örök negativitásuk és bizalmatlanságuk, ez a hozzáállásuk könnyen szociális elmagányosodáshoz vezethet. Fájdalmas egyedüllétükben úgy érzik, hogy ők az örök kakukktojás, akit senki sem szeret és nem ért meg, ami mélyíti szenvedésüket.

5. Képtelenek az örömre és a kákán is csomót keresnek

Aki áldozat, képtelen meglátni a jó dolgokat és az élet apró örömeit. Hajlamos az önszabotálásra és arra, hogy önmagát „húzza le” a gödörbe, így például akkor is talál panaszra okot, amikor alapvetően rendben mennek a dolgok.

aldozatszerep (2).jpg — Aki áldozat, nem képes elengedni a panaszkodását.

6. Szeretik megosztani másokkal saját szenvedéstörténetüket

Bár valódi megkönnyebbülést nem okoz nekik, de jól esik nekik, ha megoszthatják másokkal saját fájdalmaikat. Szeretik újra meg újra, hosszasan és részletesen, gyakran felnagyítva vagy sarkítva elmesélni szenvedéseiket. Olykor ez az egyetlen módjuk, amelyen keresztül kapcsolódni tudnak másokhoz. A kommunikációjuk azonban általában egyoldalú és nem hajlandóak befogadni más nézőpontokat, amelyek segítségével oldódhatnának nehéz érzéseik.

7. Alacsony az önbizalmuk és negatív az önképük

Az áldozat-mentalitású személyek mindezekből fakadóan, általában rendkívül alacsony önbizalommal rendelkeznek. Mivel önmagukat hajlamosak szerencsétlen kudarcként látni, mély önutálat jellemezheti őket. Ez felerősítheti belső szorongásukat és olyan „önsorsrontó” magatartásformákhoz vezethet, amellyel nem csak mások, hanem önmaguk számára is fájdalmat okoznak.

8. Ellenállnak gondolkodásmódjuk megváltoztatásának

Végül, az áldozatokra jellemző, hogy kitartóan dacolnak az ellen, hogy gondolataikat és hozzáállásukat megváltoztassák. Könnyedén kizárják – azaz egyszerűen "nem akarják meghallani" – azokat az információkat, amelyek megcáfolnák saját téves elképzeléseiket. Különböző kifogásokat találnak vagy nem tesznek erőfeszítéseket, mivel képtelennek érzik magukat arra, hogy megváltozzanak; így pedig tartósan megteremtik az áldozat szerep ördögi körét. Ebből a kilépés szerencsére lehetséges, de csak akkor, ha valódi vágy születik a fejlődésre és a káros belső minták lerombolására.