Évekkel ezelőtt történt, mégis a mai napig emlékszem, hogyan sírtam el magam azon, hogy a hiroshimai gingko bilobák (páfrányfenyők) ugyan szenesre égtek az atombombától, mégis, elképesztő regeneratív képességeiknek köszönhetően, a mai napig is, több mint 150-en állnak, élnek és virulnak az akkori lebombázott fák közül.
Talán megérintett ezeknek a fáknak a szívóssága, tekintélyt parancsoló rezilienciája, évmilliókon átívelő kitartása.
Talán láttam bennük tükröződni saját makacsságom, a lázadó élni-akarásom, a nevetséges mértékű fel-nem-adásom.
A gingko túlélő.
Én is az vagyok.
Minden krónikus beteg az.
Minden gyászoló az.
Minden érzelmileg elhanyagolt gyermek, minden traumatizált, minden magányos felnőtt, minden bántalmazó kapcsolat nyomait magán viselő, mindenki, aki érezte magát már elveszettnek, elkeseredettnek, tehetetlennek.
Mindenannyiunk az.
Te is küzdöttél. Itt vagy. Élsz.
Túlélsz a mindennapi kihívásokban, a váratlan akadályokban, a kisebb-nagyobb krízisekben, túlélsz a munkahelyeden, az anyagi problémák közt, a konfliktusaidban, az ügyintézések agybajai közepette - folytassam még?
Együtt küzdünk.
Szeretem magamra ölteni a gingkos kimonomat, hogy emlékeztessen erre.
Hogy túl tudok élni.
Hogy a fájdalom erős, és nekem nem feladatom legyőzni azt. Van, hogy csupán túl kell élnem.
És együtt könnyebb.
Nagyon nehéz a januárom testileg, rosszak az értékeim, fájdalmas beavatkozásokon vagyok túl, és vár is még rám több; de ettől még dolgozom - hiszen a krónikus élet nem áll meg -, s mindeközben, a könyvem is lassan de biztosan bekerül a nyomdába... Elmondhatatlanul sokat jelent, hogy megpróbáltatásaim közepette támaszkodhatok piciny csapatomra a Kalliope Kiadónál, akik most segítenek mindent kézben tartani.
Végülis, 2025 nekem minden bizonnyal A báb éve lesz - mi lenne hát passzolóbb, mint hogy januáromat önnön bábomban indítom?
Alig várom, hogy értsétek ennek a mélyebb jelentését.