A Pszichológus szemmel rovatban saját véleményemnek és tapasztalataimnak adok hangot olyan témákkal kapcsolatosan, amelyekről úgy érzem, hogy figyelmet érdemelnek a mindennapokban. Jó olvasást!
A boldogságunk szempontjából alapvető fontosságú hogy képesek legyünk a hála megélésére, s hogy képesek legyünk meglátni az élet szépségeit, értékeit és apró örömeit.
A hála képessége fejleszthető és mostanában különösen „divatosak” a mindennapokba beépíthető hála-gyakorlatok, amit egy csodálatos dolognak tartok! Főleg, hogy sok kliensem számol be arról, milyen nagy segítséget jelent neki egy hála-napló vezetése vagy egyszerűen a vele történt jó dolgok átgondolása a nap végén.
Pszichológusként tehát nagyon örülök annak, hogy léteznek ezek a hála-fejlesztő módszerek és hogy egyre nagyobb figyelem van a pozitív gondolkodáson, de van egy olyan oldala a hálával való foglalkozásnak, amivel kapcsolatosan vannak fenntartásaim.
Tudjuk azt, hogy azok, akik képesek hálát érezni, boldogabbak és elégedettebbek életükkel.
A hála rendkívül fontos, de nem minden.
Gyakran találkozom azzal, hogy a hála a gyakorlatban az érzéseink elnyomásának az eszközeként jelenik meg. Engedd meg, hogy ezt kifejtsem.
Alapvető hogy képesek legyünk hálát érezni, de a hála nem írhatja felül a fájdalmunkat. Azt sugallni, hogy "ha értékelnéd, amid van, akkor nem fájna a hiány", vagy hogy "ha igazán hálás lennél akkor képes lennél elengedni a veszteségeid felett érzett fájdalmat", egyszerűen káros és téves elképzelés.
Ez körülbelül olyan, mintha balesetet szenvednénk, eltörne a karunk és erre valaki azt mondaná nekünk, hogy „Legyél hálás, hogy van két ép lábad!”
Oké, mondhatjuk, de ettől még nem fog nem fájni a karunk.
Amennyiben a hálát arra használjuk, hogy elnyomjuk az érzéseinket vagy tagadjuk fájdalmas érzéseink jelenlétét, többet ártunk vele, mint amennyit használunk.
Ne tekintsünk a hálára egy mindent megoldó érzésként.
Színre lép a bűntudat
"Miért nem tudok hálás lenni? Miért nem tudok örülni annak amim van? Miért arra fókuszálok amim nincsen?"... Amikor nem tudjuk átérezni a hálát, mert leköt minket a saját fájdalmunk, selejtesnek érezhetjük magunkat és azt gondolhatjuk, hogy valami baj van velünk.
És ez a lelkiismeretfurdalás abban is megakadályozhat bennünket hogy segítséget kérjünk a fájdalmunk megoldásához. A bűntudat azt az érzést is felerősítheti, hogy egyedül kellene megküzdenünk a nehézségeinkkel.
Így gyakran abba a hibába is beleesünk, hogy megpróbáljuk elrejteni az érzéseinket mások elől, nehogy hálátlannak tűnjünk.
Nehéz helyzetekben, sokszor még azt is mondják hogy "legyél hálás, amiért tudsz tanulni belőle!" Ne gondoljuk azt hogy bennünk van a hiba, ha nem tudunk hálásak lenni azért, mert valamink fáj.
Az, hogy hálásak vagyunk családunkért vagy a jó házasságunkért, még nem jelenti azt hogy ne érezhetnénk fájdalmat a veszteségeink felett. Csak azért mert hálásak vagyunk barátaink támogatásáért, még érezhetjük magunkat rosszul amiért nincs párkapcsolatunk. Vagy hálásak lehetünk a munkánkért, de attól még küzdhetünk depresszióval vagy mentális problémával.
A hála nem szabad hogy a veszteségcsökkentésnek az egyik rejtett módjává váljon.
Legyünk hálásak, de ne tagadjuk meg az érzéseinket.
Találjuk meg az egyensúlyt a hálában is
Ismétlem, nem arról van szó hogy ne foglalkozzunk a hálával vagy ne építsük be a hálaadást az életünkbe. A hála gyakorlása rettentő sokat tud segíteni lelki egyensúlyunk szempontjából, "vissza tud zökkenteni" bizonyos helyzetekben egy nyugalmi állapotba és tényleg emelni tudja a mindennapjainkat. Csak ne tekintsünk a hálára egy mindent megoldó érzésként és ne gondoljuk azt, hogy csak azért mert képesek vagyunk hálát érezni, ne fájhatnának a nehézségeink.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!
❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!