Minden annyira rettentően zajos, zsúfolt, harsány, ideges és kapkodó. Most, amikor mindennél jobban vágynék a csendre, mintha inkább feltekerné a világ a hangerejét.
Az Advent hiába szól elméletben a szeretetteli készülődésről, a gyakorlatban borzasztóan stresszes tud lenni; a decemberi forgatag elképesztően csábít a rohanásra, a túlgondolásra, önmagunk szétforgácsolására.
“Vedd meg, edd meg, tedd meg!” - ordítja felénk a közösségi média, a hirdetések, a kirakatok. "Csak most ki ne hagyd ezt az ajánlatot!" - mert akkor csorba lesz az ünnepen.
Valamelyik nap ízlelgettem ezt a szót, hogy fényűzés, és arra jutottam, hogy tudatosan leszek idén *egyszerű* – mert nem űzni szeretném a fényt, kergetni és loholni utána, hanem magamhoz ölelni, finoman hívni, és ha kell, csalogatni magamhoz.
Éppen ezért, bár nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy készüljek-e Nektek idén is a Lelkisúgó hagyományos adventi kalendáriummal (immár 8. éve), arra jutottam, hogy nem fogok; mert már így is, túl telítettnek érzem a teret.
És pont arra akarnálak biztatni a lelki egészséged érdekében, hogy minél kevesebbet vedd kézbe a telefonod.
Hogy minél kevesebbet legyél online.
Hogy minél kevesebb inger érjen, ami mentén összehasonlíthatod a saját életed (otthonod, kapcsolataid, önmagad, ünneped…) másokéval.
És hogy tényleg csak azt engedd be, ami inspirál, emel és erősít.
Semmit sem kívánok Neked jobban erre az Adventre, minthogy azt tudd hívni magadhoz, ami most számodra a Fényt jelenti. Mert szükséged lesz rá. Szükséged van rá.