"Nem szeretnék önző lenni...."
"Tudom, hogy magamat kellene első helyre tenni, de egyszerűen nem megy..."
"Önzőnek fognak hívni és abba belepusztulok..."

Ez az egyik leggyakoribb gondolkodási "hiba" amivel munkám során találkozom: az önzés és az énszeretet összetévesztése. Fontos különbségről van azonban szó, ezért alább 5 jelet szeretnék megosztani, amelyek segíthetnek ennek a félreértésnek a tisztázásában...

 

1. Az énszeretet nem az én központúsága, hanem az én értékessége

Énszeretet az, amikor értékesnek tartom önmagam, tehát értékesnek és fontosnak tartom gondolataim, érzéseim és a szükségleteimmel való törődést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nap 24 órájában csak saját magammal lennék elfoglalva! 

Énközpontúságról akkor beszélhetünk, amikor valaki csak és kizárólag a saját szemszögéből képes látni a világot. Énközpontú az, aki folyamatosan arra törekszik, hogy elnyerje mások tetszését, dicséretét és elfogadását; akinek saját vágyai mindig elsőbbséget élveznek, s aki azok kielégítése közben nem képes törődni mások szükségleteivel. Aki énközpontú, ráadásul állandóan elemzi önmagát és összehasonlítgatja magát másokkal, aminek következtében olykor lubickol felsőbbrendűségében, míg máskor pedig elmerül kisebbrendűségi érzéseiben.

Az énközpontúság tehát felemészti időnket, energiáinkat és téves képzeteket alakít ki önmagunkról, amíg az énszeretet felszabadít és valódi önmagunkhoz visz közelebb.

2. Az énszeretet nem a másokért való áldozathozás hiánya, hanem a folyamatos önfeláldozás feladása

Az életben kompromisszumokat kell hozni - és ez így van rendben. Azonban egyáltalán nem mindegy hogy áldozatot hozol másokért vagy feláldozod magad másokért! (Nem véletlen, hogy a "mártír-játszmáktól" legtöbbünknek görcsbe rándul a gyomra, hiszen gyakran az önzés egyik rejtett és legdestruktívabb formája éppen az önfeláldozás!) 

Áldozathozás szempontjából tehát azt fogalmazhatjuk meg: önző és énszerető ember között az a különbség, hogy míg előbbi mindig első helyet kíván, utóbbi nem mindig utolsóként szeretne sorra kerülni.

3. Az énszeretet nem a rossz érzéseink eltörlésére, hanem a jók erősítésére való törekvés

Rossz és jó érzések... önmagában nem szerencsés így beszélni róluk, hiszen az, hogy egy érzés mitől "jó" és mitől "rossz", teljesen szituációfüggő.

Mégis, vannak olyan érzéseink, amelyekre általában "alacsonyabbrendű", negatív érzésekként tekintünk - mint például a félelem és a harag -, pedig elfelejtjük, hogy ezeknek az érzéseknek ugyanolyan fontos jelző funkciója van életünkben, mint bármelyik másiknak.

Az agresszív düh vagy a félelem például egyenesen életmentő tud lenni bizonyos helyzetekben! Tény, hogy ezek az érzések kellemetlenek, azonban a "törlésükre" való törekvés épp olyan káros lehet, mint az azokra való folyamatos fókuszálás.

Ha megtanulunk nem küzdeni rossz érzéseink ellen, hanem elfogadni azokat, megérthetjük üzenetüket - végső soron pedig ezzel csökkenthetjük intenzitásukat és gyakoriságukat. Személyes fejlődésünk záloga tehát az összes érzésünkkel való kapcsolatunk megélésében rejlik.

4. Az énszeretet nem az önsajnálat, hanem az önegyüttérzés gyakorlása

"Nem akarom sajnáltatni magam..." - nagyon gyakori az önsajnálat és az önegyüttérzés összetévesztése.

Az önsajnálat azt jelenti, hogy benne ragadsz abban a szenvedésben, amit a rossz érzéseid miatt élsz át, elítélve azok létezését. Az önmagaddal való együttérzés ezzel szemben jelenti, hogy elfogadod a rossz érzéseid és nem ítélkezel azok felett. 

Egy példán szemléltetve:

Az egyik esetben, belerúgsz nagylábujjaddal a szekrénybe - nagyon fáj, ezért könnyed csordul, s arra gondolsz: mégis hogyan lehettél ilyen ügyetlen?! Káromkodsz, vinnyogsz, nyöszörögsz és jajgatsz, haragszol nem csak magadra hanem arra is, aki oda tette a szekrényt, egyébként pedig félni kezdesz, hogy most lila lesz a körmöd és lehet le is fog esni,  s talán már rég nem fáj a lábad, de felhívod a barátnődet hogy elpanaszold neki, milyen pórul jártál.... - ez az önsajnálat (a rossz érzéseid miatti szenvedés). 

A másik esetben, belerúgsz nagylábujjaddal a szekrénybe - nagyon fáj, ezért könnyed csordul, s arra gondolsz: mi az, amit tehetnék most azért, hogy jobb legyen az ujjamnak? És már mész is a hűtőhöz jégért... - ez az önegyüttérzés (rossz érzéseid megélése és elfogadása).

A fájdalom tehát ugyanaz, mégis micsoda különbség, ugye?

5. Az énszeretet nem az önmagunkkal szembeni engedékenység, hanem az önmagunkkal szembeni tisztelet

"Szeretem magam, tehát azt csinálom amit akarok!"  - sokan félreértik az önszeretetben rejlő szabadságot.

Önmagunk szeretete valóban felszabadíthat bennünket, ez azonban nem jelenti azt, hogy az "énszeretet" palástja mögé bújva teret adjunk a kicsapongásoknak.

Aki önmaga szeretetére hivatkozva "jutalmazza meg" magát 3 doboz csokoládéval péntek este, elfelejti, hogy az önmagunknak szabott korlátok önmagunk tiszteletének a jelei. 

Nem kell átesni a ló túloldalára és önkorbácsolással fegyelmezni magunkat. Fontos, hogy megtanuljunk magunkkal elnézőek lenni, amikor hibázunk és igenis engedjük meg magunknak néha azt a kocka csokoládét... de emlékezzünk azokra a határokra, amelyeket szeretettel húztunk önmagunk számára.

Kérdéseid vannak? Keress bátran a lelkisugo@gmail.com címen!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt jelenthet!