Ha nincsenek is az újévre terveid, ma arra bátorítalak, hogy fogalmazd meg önmagad számára, milyen szándékaid vannak a 2021-es évre.⁣

tervekhelyett.jpg

Mi a különbség tervek és szándékok között?⁣

Terv alatt mindig egy konkrét célhoz vezető cselekedetet értünk, míg a szándék egy elvontabb, kevésbé körülhatárolható célt vagy vágyat jelent. (A fogadalom pedig egy „megtörhetetlen” elhatározásunkra vonatkozik, amiben következetességet ígérünk önmagunknak.)

S való igaz, hogy a céljainkhoz a terveken – és azok következetes betartásán - keresztül juthatunk el legkönnyebben, ez azonban nem jelenti azt, hogy a szándékaink hasztalanok. ⁣

Remek dolog, ha vannak terveink, azonban – ahogy azt a tavalyi év is bebizonyította -, azokat gyakran keresztülírja az élet. Ez könnyen vezethet frusztrációhoz, ingerlékenységhez és a csalódás fájdalmához.⁣

Nehéz rugalmasnak és higgadtnak maradni akkor, amikor eltávolodni látszunk céljainktól, azonban minden – akár napról-napra változó, bizonytalan - körülmény között is kapaszkodhatsz a szándékod erejébe.⁣

Nekem vannak például terveim az újévre, azonban szándékom, hogy ezekkel kapcsolatosan rugalmas legyek, és könnyedén kezeljem azt, ha azok nem tudnak megvalósulni. ⁣

Szándékozom munka helyett sokkal többet játszani és szándékozom a figyelmemet elsősorban a családomra fordítani.⁣

Szándékozom nem elaprózódni, gyakrabban és hosszabban kikapcsolni és erőt gyűjteni, a legjobb önmagam szerint élni és a legtöbbet adni a környezetemnek a bennem lévő energiából és szeretetből.⁣

Szándékozom Titeket is támogatni és inspirálni felületeimen a „súgásokkal”, a gondolatébresztő pszichológiai falatokkal.⁣

Szándékozom befejezni még június eleje (azaz második kislányom születése előtt) a könyvem kéziratát – de szándékozom elfogadni azt is, ha ez nem fog sikerülni. Tényleg mindenben igyekszem levenni magamról idén a nyomást, mert hiszem, hogy sokkal „messzebbre” lehet jutni a gyengédségen, mint a vasszigoron keresztül. ⁣

Neked milyen szándékaid vannak az újévre?⁣


Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!

❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!