Novemberi témánknak egy különösen összetett témát választottam, ami nem más, mint az elengedés. Az elengedés kényes téma, hiszen könnyű róla beszélni, a gyakorlatban véghezvinni azonban annál nehezebb…
Mindegy, hogy mit kell elengednünk; egy kapcsolatot, meghiúsult elképzeléseinket, önbántó gondolatainkat, félelmeinket, múltbéli történeteinket, amik már csak akadályoznak, vagy akár a 2020-as évet…
Elengedés nélkül úgy érezhetjük, hogy múltunk foglyai vagyunk; hogy nem tudunk változni, hogy újra meg újra ugyanazokat a köröket futjuk, hogy beleragadtunk egy mókuskerékbe, s ez pedig fásulttá és kétségbeesetté tehet.
Az elengedésnek meg kell történnie ahhoz, hogy azt érezzük: felszabadítottuk önmagunkat. Ám nem szabad felejtenünk, hogy elengedés nem, nem csak fejben dől el.
Az elengedés olyan, mint a mag, amit elvetünk.
Ha nem hozzuk meg a döntést, hogy elengedjük azt, amit el akarunk - vagy amitől tudjuk, hogy lelki egészségünk érdekében el kell búcsúznunk -, olyan, mintha el se vetettük volna. Ám ahogy a növény növekedését sem tudjuk gyorsítani, úgy magát a gyógyulást, az elengedés folyamatát sem tudjuk.
Máshogy fogalmazva, az elengedés racionális része az a döntés, amit tudatosan hozunk meg, de ettől még a fő munka érzelmi síkon történik. S ahogy a növény is csak a maga idejében tud nőni, úgy a lelkünk is csak a maga idejében tudja elengedni azt, amire megérett.
Az önismeret, amellett hogy lelkünket gyógyítja, éppen abban segít, hogy észrevegyük, amikor valami megérett, amikor már készen állunk továbblépni, hogy ne ismételjük meg azokat a mintákat, amelyeknek a múltunkban van a helye.
Ilyen és ehhez hasonló témák - láthatlan veszteségek, váratlan gyász, szakítás és kapcsolati nehézségek - várnak majd a novemberi Lelkisúgóban. Remélem, hogy velünk tartasz.
Kuckózós, nyugodt, gyertyafényes őszi estéket kívánok!
Minden jót,
Betta
Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!
❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt jelenthet!