„Igazából félek, mert nem tudom, hogy képes leszek-e szembenézni önmagammal és a hibáimmal.”
„Félek, hogy hülye maradok.”
„Állatira meg fogok rémülni, ha benézek a szőnyeg alá.”

Ezek a mondatok azon bizonyos félelmekről szólnak, amelyek visszatarthatnak az önismereti munka elkezdésétől, s talán ezért is találkozom velük ilyen gyakran az első üléseken. Ma nem arról szeretnék Neked mesélni, hogy miért nem harap a pszichológus (amit egyébként tényleg nem tesz), hanem arról, hogy mitől is válhat olyan félelmetessé az önismeret – s hogy miért érdemes ennek ellenére belevágni.

Félelmetes lehet szembenézni a változással

Teljesen természetes, hogy kötődünk szokásainkhoz, függetlenül attól, hogy azok jók-e vagy rosszak; ám éppen ezért lehet félelmetes szembenézni azzal, hogy meg kell változzunk. Az önismereti munkában szembesülhetünk azzal, hogy boldogságunk érdekében nem követhetjük tovább azokat a szokásainkat és mintáinkat, amelyek rombolják önértékelésünket. Szerencsére mindig megérthetjük káros szokásainkhoz való ragaszkodásunk, illetve érzelmi függőségünk miértjét – s ennek felismerése után sokkal könnyebben engedhetjük el azokat.

Félelmetes lehet, hogy képesek vagyunk megváltozni

Bár elsőre furcsának hangzik, ijesztő lehet felismerni saját képességeink valódi erejét. Félelmetes lehet felismerni azt, hogy valójában minden bennünk volt eddig is, amire szükségünk lett volna ahhoz, hogy változtassunk életünkön. Ilyenkor pedig keletkezhet egy bűntudat: „De ha ez végig itt volt, akkor miért nem léptem eddig, miért nem tettem fájdalmam ellen?!”

Az önismereti munkában gyakran pontosan ezzel a lelkiismeret-furdalással dolgozunk. Megtanulhatod, hogy átlépheted a bűntudatod és érezheted magad jól akkor is, ha eddig nem érezted magad jól.

Félelmetes lehet visszanézni a múltba

Azok az akadályok, amelyek jelenlegi kiteljesedésünk útjába állnak, leggyakrabban a múltból erednek. Félelmetes lehet visszatekinteni a múltba, hiszen élettörténetünk bizonyos állomásai sűrített vagy fájdalmas érzelmeket hordozhatnak, amelyeket leginkább elfelejteni próbálunk. A múlt szenvedéseinek az elnyomására való törekvés azonban nem egyenértékű azok feldolgozásával, ezért is kaphat az önmagunknak való megbocsátás és a múltban való érzelmi rendrakás kiemelt jelentőséget egy tanácsadási folyamatban.

Félelmetesek lehetnek az érzések

Sajnos az egyik legnagyobb akadály, hogy félünk az érzésektől illetve attól, hogy nem leszünk képesek azokat irányítani. Lehetséges, hogy azért tartunk az érzéseinktől, mert nem alakultak ki bennünk megfelelő minták az érzelemszabályozásra vagy érzelmeink kifejezésére vonatkozólag. Ám az önismereti munkának éppen az egyik célja, hogy ezeket az érzelmi sémáinkat „újraírjuk”, miközben megtanuljuk kimutatni és elfogadni érzéseinket.

Félelmetes lehet a kudarc gondolata

Félhetünk attól, hogy minden igyekezetünk ellenére nem leszünk képesek megváltozni. Annyira gyengének és esetlennek érezhetjük magunkat, hogy már előre aggódunk, hogy kudarc lesz az önismereti munka vége. Tarthatunk attól, hogy elindulunk egy úton, ahol még jobban eltévedünk, de nem fogunk eltalálni ahhoz, akik szeretnénk lenni. Ezek a félelmek azonban alaptalanok, mert azokból a kisebbrendűségi érzésekből és hátráltató gondolatokból fakadnak, amelyeket magunkról alkotunk, de amelyek nem azonosak velünk.

Félelmetes lehet énképünk változása

Lehet, hogy azt gondolod magadról, hogy csúnya vagy – de ez nem jelenti azt, hogy tényleg az volnál. Gondolataink olyannyira meghatározzák énképüket, hogy gondolkodásmódunk megváltozásával megjelenhet egy bizonytalanság önmagunk identitását illetően: Mégis ki vagyok én, ha nem a gondolataim?

Ebben az értelemben félelmetes lehet szembenézni azzal, hogy az, amit én gondolok magamról az nem azonos azzal a személlyel, aki voltam vagy aki lehetek. Amikor felfedezzük, hogy milyen mértékben vagyunk képesek átalakítani a saját magunkról alkotott képet, néha megjelenhet a félelem, hogy „túlságosan” megváltozhatunk és elveszíthetjük „régi” énünket.