“Jó vele. Szeretnék elköteleződni mellette, tényleg. De nem tudok. Annyit csalódtam már, nem merem beleengedni magam az új helyzetbe. Miért van az, hogy újra meg újra a hibákat keresem benne? Miért hasonlítgatom a korábbi kapcsolatommal?“
Ma a jégjáték pszichológiai jelenségéről szeretnék mesélni Neked:
Aki alatt egyszer beszakadt a jég…
…az később sokkal óvatosabban, félénkebben fog közelíteni a jég felé és hajlamos lesz arra, hogy minden vonalban és csillanásban légbuborékokat, töréseket vagy léket lásson, akkor is, ha valójában nincsen ok aggodalomra. Sőt, aki egyszer pórul járt, az
képes lesz meggyőzni magát arról, hogy miért ne lépjen rá a jégre, még akkor is, ha valójában szeretne újra korcsolyázni.
Ezt a bizalmatlanságon alapuló, ön-meggyőzési jelenséget nevezzük pszichológiai jégjátéknak.
Jégjáték a gyakorlatban
A jégjáték lényege a biztonság megteremtésére - vagy annak illúziójának elérésére - való törekvés, főleg olyan helyzetekben, amelyek ismétlődnek életünkben.
Mindegy, hogy arról van-e szó, hogy nem tudunk elköteleződni egy párkapcsolat mellett vagy hogy van egy új helyzet, amibe nem merünk belelépni – mint például egy munkahelyváltás vagy egy új projekt elkezdése - jégjátékba kezdhetünk minden olyan helyzetben, ami elbizonytalanít vagy kétségeket ébreszt bennünk.
Miben érhető ez tetten a gyakorlatban?
Néhány példa:
egyfajta kihegyezett figyelemmel keressük a hibákat - olykor a “kákán is csomót” - vagy felnagyítjuk a másik hiányosságait
elfeledkezünk arról, ami “működik” vagy nem törődünk a helyzetben rejlő lehetőségekkel, értékekkel
nem merünk elköteleződni, még akkor is, ha szeretnénk
állandóan összehasonlítjuk a helyzetünket egy korábbival, például új partnerünket régi partnerünkkel
azt érezzük, hogy - gyakran önmagunk számára érthetetlen módon - ellenállunk a jónak az életünkben
úgy gondoljuk, valami “túl szép, hogy igaz legyen” és ezért nem is teszünk törekvéseket a helyzet megtartása felé
ha nem sikerül megvalósítani amit szeretnénk, csalódottan sóhajtunk: “Megmondtam előre!”
Ha egyszer elvesztettük a bizalmunkat, nehéz azt újraépíteni - nem csak a másik felé, hanem magunk felé is.
Mi köze a jégjátéknak a gyászhoz?
Bármilyen csalódás is ért bennünket, az elveszített bizalom ugyanúgy veszteség, s ennek megfelelően gyászreakciót okozhat. Ennek a gyászreakciónak a része lehet az események lelki szemeink előtti újrajátszása, a történteken való tépelődés és az, hogy minden a veszteségre emlékeztet.
A bizalomveszteségek egyik alapvető következménye, hogy elveszítjük a magunkba vetett bizalmat, csökken az önértékelésünk és felerősödik belső kritikusunk hangja.
Hogyan merjünk ismét színre lépni?
A jégjáték feloldásához tehát nem az a megoldás, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy nincs is baj, vagy hogy másképpen lássuk a dolgokat, hanem az, hogy újraépítsük önbecsülésünket és feldolgozzuk az eredeti veszteséget.
Mindaddig, ameddig nem dolgozzuk fel az eredeti sérülésünket, nem csak a jégjátékot ismételhetjük, hanem újra meg újra beleeshetünk ugyanabba a hibába. (S ha újra sérülünk, még kevésbé leszünk képesek bízni - ördögi kört teremtve ezzel.)
Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!
❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!
