A Pszichológus szemmel rovatban saját véleményemnek és tapasztalataimnak adok hangot olyan témákkal kapcsolatosan, amelyekről úgy érzem, hogy figyelmet érdemelnek a mindennapokban. Jó olvasást!
Menő antidepresszánst szedni?
A minap egyik ismerősöm elküldött nekem egy cikket, amelyben arról volt szó, hogy – főleg a szociális médiában - divattá váltak a mentális betegségek. Arra volt kíváncsi, hogy mit gondolok erről, mint pszichológus. Tényleg divatos szorongásos zavarban szenvedni? Menő dolog borderline-nak vagy pánikbetegnek lenni?
Lehet, hogy a szemléletem teszi, de én inkább úgy mondanám: a lelki egészség vált divatossá, nem a lelki betegség.
Azzal, hogy elkezdett terjedni az önfejlesztés és a lelki egészség fontossága, úgy látom egyre több embernek válik fontossá az önismeret és a tudatosság az élet minden területén. És ez mindenképpen jó dolog!
A pszichoedukáció szélesebb körű elérésével sokkal több információ áll rendelkezésünkre lelki működésünk megismeréséhez és tüneteink felismeréséhez. Ez magával vonhatja azt, hogy sokkal több ember mer segítséget kérni problémái megoldásához.
Persze, ettől függetlenül mindig lesznek olyan irányzatok, amelyek romantizálják a lelki zavarokat, például a depressziót vagy az étkezési zavarokat. A serdülők sajnos különösen ki vannak téve ezek negatív hatásainak, ami bizonyos szempontból érthető is - hiszen a szomorú idézetek gyakran kifejezik az ő bánatukat, s azt élhetik meg: végre van valaki, aki megért, aki ugyanazt érzi, mint én. Így kerülhetnek bele a fiatalok egy depresszív spirálba. (De ez egy másik cikk témája…)
Tudtad? A #mentalhealth tag alatt közel 13 millió bejegyzést láthatunk az instagrammon. Magyarul a #lelkiegészség címszó alatt kb. 600-at.
(Remélem ebből csak egyre több lesz!)
Több információ = több diagnózis
Ahogy a pszichoedukáció egyre szélesebb teret nyer, és egyre könnyebben lehet hozzájutni forrásokhoz a lelki egészségről, mentális zavarokról és bizonyos tünetegyüttesekről, úgy szaporodnak meg az öndiagnózisok.
Ez egy kétélű fegyver.
Egyrészt, nagyon jó, hogy van lehetőség arra, hogy tájékozódjunk a különböző mentális zavarok témájában. Én úgy gondolom, hogy egyik oldalról nagyon sokat segíthet, ha felismerünk egy bizonyos tünetegyüttest önmagunkon, mivel megérthetjük, hogy mi is történik bennünk.
Ha megtanuljuk az ok-okozati összefüggéseket lelkiállapotunk és múltbéli veszteségeink, traumáink, a minket érő ingerek és környezeti hatások között, hirtelen világossá válhat számunkra, hogy miért is viselkedünk, érzünk és gondolkodunk úgy, ahogy.
Ha megérted a lelked és elméd működését, megértheted hogy nem Veled van a baj, hogy nem a Te lényeddel van valami helyrehozhatatlan probléma; mindössze olyan idegi összeköttetések alakultak ki az agyadban, amelyek újraírást igényelnek ahhoz, hogy boldog lehess. Szükség van tehát a pszichoedukációra, hiszen ez segíthet abban, hogy felismerjünk tüneteket és adott esetben merjünk segítséghez fordulni.
Amikor az öndiagnózis árt…
Másik oldalról, az öndiagnosztizálásnak természetesen veszélyei is vannak.
Az egyik, hogy az interneten, mint tudjuk, minden és annak az ellenkezője is igaznak tűnhet… Ezért törekedjünk arra, hogy hiteles forrásokból és széleskörűen tájékozódjunk, nem csak a tünetek eredetét, hanem azok kezelési lehetőségeit is illetően.
Fontos, hogy sok esetben a klinikai diagnózis elengedhetetlen, s nem helyettesíthető, főleg a differenciáldiagnosztika miatt! Például még egy szakember is összekeverheti a gyászt a depresszióval - míg utóbbin segíthetnek a gyógyszerek, előbbin nem.
Vigyáznunk kell, hiszen félinformációkból rossz diagnózisokat tudunk csak felállítani.
A másik, ami tapasztalataim szerint problémát okoz az, amikor önmagunk címkézése akadályozni kezd bennünket.
Az öndiagnosztizálás ahhoz vezethet, hogy elkezdjük magunkat azonosítani a szorongásunkkal, a depresszióval vagy bármilyen tünetünkkel.
Ahogy beépül az identitásunkba a betegségünk, úgy egy idő után azt érezhetjük, hogy az már örökké velünk marad. A címkézéssel tehát bezárhatjuk magunkat egy olyan ketrecbe, amelyből lehetne kiút… S éppen ez az egyik legkárosabb tévhit: hogy a lelki fájdalmainktól nem tudunk teljesen megszabadulni, csak “megtanulhatunk velük együtt élni”…
Ha tetszett a bejegyzés, kövess @lelkisugo és iratkozz fel a Lelkisúgó havi hírlevelére!
❤ és mutasd meg másoknak is, akiknek inspirációt vagy segítséget jelenthet!
